Az ukrán gabonaszállítások követkeményeként esésnek indult a búza ára, ez pedig lassan eléri a lisztet is. A malmok februártól 5%-kal olcsóbban adják a lisztet - számol be az RTL Híradója.
Ritka pillanat, amikor a bankok és a fintech cégek együtt örülnek valaminek, amit ráadásul egy szabályozó tesz. Pedig most pont ez a helyzet, hiszen az MNB vizsgálja egy magyar regulatory sandbox bevezetésének lehetőségét, ami egy nemzetközi szinten is előremutató megoldás a fintech szektor támogatására és szabályozására. Egy olyan innovációs központot (multilaterális konzultációs platformot) is létrehoznának, amely a kezdeti fázisban lévő fintech startupoknak, vagy akár a már piacon levő szereplőknek segítene eligazodni szabályozási kérdésekben, és a piaccal együttműködve segítené elő a jó ötletek üzleti megvalósítását. Az új kereteket viszonylag gyorsan, akár egy éven belül is lefektethetik, a projekt koncepciójának kidolgozásával november végére végezhetnek a jegybanki szakértők. Az MNB-től első kézből tudtuk meg a részleteket.
Össztüzet zúdított a szlovák politikai felsővezetés az ukránokra.
Orosz tankok ellen készülődnek.
Csak találgatja egyelőre a rendőrség, hogy történhetett.
Ugyanakkor Donald Trump is hibás jelölt.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?